Az oldalon történő látogatásod során cookie-kat (sütiket) használunk. Ezen fájlok nem tárolnak személyes információkat, de segítenek nekünk, hogy fejleszthessük szolgáltatásainkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadod a sütik használatát.

Kategóriák

A kötés és horgolás jótékony hatásai gyermekkorban

Gondoltátok volna, hogy a kötés és horgolás technikája akár egész fiatal korban- szakemberek szerint már akár 5-6 éves kortól- is megtanítható, persze kornak megfelelő, más-más módszerekkel, és hogy a gyerekek már egész pici koruktól kezdve így olyan készségeket sajátíthatnak el, amik egész életükre pozitív hatással lesz?

Nem véletlen, hogy vannak olyan pedagógiai rendszerek, mint a Waldorf, ahol már első osztályban szerves részét képezi a kötés a mindennapoknak. A kézimunka ebben a korban segíti a két agyfélteke összehangolását, valamint a finommotorikus és térbeli vizualizációs képesség fejlesztését, melyek együttesen elengedhetetlenek az írás és olvasás elsajátításához. Ezzel egyidőben pedig a gyerekek csodás, színes alkotásokat készíthetnek, melyek a lelküket is megszínesítik. Valamint, nem utolsó sorban az is fontos, hogy olyan dolgot tud így megtanulni, ami segíti őt is a kikapcsolásban és a stressz leküzdésében, mert higgyétek el, hogy egy kisiskolást nap, mint nap ér kudarc és stressz elég. Tehát a kézimunka fiatal korban történő megtanulása tényleg sokoldalúan hat a gyerekekre. Nemtől függetlenűl fiúk és lányok is egyaránt szívesen bíbelődnek a fonalakkal és tűkkel, és egyaránt büszkeséggel tölti el őket, hogy egész kis alkotásokat tudnak létrehozni.

Pár tippet és jó tanácsot összegyűjtöttünk Nektek, amik segíthetnek, ha esetleg otthon szeretnéd megtanítani a gyerekedet a horgolásra:

  1. Fontos, hogy ne erőltesd soha,  várd meg míg maga szeretné megtanulni a kézimunkát!
  2. Kezdetben próbáljátok ki, hogy tű helyett a kezüket használják! Bár Neked ez nehezebbnek tűnhet, de a gyerekek így érzik jobban a mozdulatokat.
  3. Eleinte nagy tűt használjatok, vastag fonallal
  4. Az is elképzelhető, hogy a tűt és a kezét is használni fogja a szemek hurkolásához, ez így rendben is van.
  5. Láncszemekkel kezdjetek, és abból készítsetek köröket, csigát, virágot, hogy rögtön sikerélménye legyen.

Reméljük segíthettünk, hogy lássátok miért nagyszerű dolog már gyerekkorban elsajátítani a kötés és horgolás alapjait.
Sok sikert a szép alkotásokhoz, osszátok meg velünk a gyerekeitek alkotásait is!

 

Tartalomhoz tartozó címkék: gyerek horgolás kötés