Az oldalon történő látogatásod során cookie-kat (sütiket) használunk. Ezen fájlok nem tárolnak személyes információkat, de segítenek nekünk, hogy fejleszthessük szolgáltatásainkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadod a sütik használatát.

Kategóriák

A 2019-es FonalLak Vevőtalálkozó Szegedi élményeiről

Idén nyáron szerettük volna vidéki vevőinknek is megadni azt a lehetőséget, hogy találkozzanak a FonalLak csapatával, hogy megismerhessék, kipróbálhassák különleges fonalainkat, vagy akár részt vehessenek az eddig csak Budapesten megrendezett workshopjainkon is.

Nagy izgalommal, és szeretettel készültünk ezekre az alkalmakra, hiszen olyan emberekkel tudtunk így személyesen is találkozni, akiket eddig leginkább csak névről ismertünk! Igazán jó érzés lesz ezentúl úgy összekészíteni a csomagokat, hogy egy-egy névhez arcot is tudunk párosítani!  smiley

Az első város, ahova ellátogattunk július 13-án, Szeged volt. Fantasztikusan autentikus helyet sikerült itt találnunk az Alsóvárosi Tájházban, ahol a rusztikus környezet igencsak inspiratív módon dobogtatta meg a szívünket. Érdekes egyveleget adott itt a hely régies stílusa a hagyományokra épülő, de mégis modernizált horgoló- és makramé fonalainkkal, mint a póló- és zsinórfonalak, a szalagfonalak, fettuccia fonalak, valamint különleges pamut sodrott makramé fonalaink, melyekkel ma már valóban csodás alkotásokat lehet készíteni.

Nagyon jó érzés volt látni, hogy mennyire sok embert mozgat meg vidéken is az alkotói vágy, mennyire sokan horgolnak és makraméznak ma is szívesen, hiszen nem csak Szegedről, de Makóról, sőt még Bajáról is ellátogattatok erre az alkalomra! Rengeteg szép horgolt és makramé táska, makramé falidísz készült! Együtt alkotni, beszélgetni, új dolgokat kipróbálni valóban nagyon kikapcsoló, örömteli élmény!

A Ti örömötök és lelkesedésetek minket is inspirál, így bár hosszú volt ez a napunk, mégis tele energiával, feltöltődve tértünk haza mi is! Biztosan kerítünk még rá alkalmat, hogy találkozzunk Veletek, kedves Szegediek!